2011. július 13., szerda

Csinicsomagot a kis hölgyeknek is!

Mint ígértük, szeretnénk kínálatunkat folyamatosan bővíteni - most mindezt úgy, hogy újabb célcsoportnak okozhassunk örömet csinicsomagjainkkal, méghozzá ma először (de semmiképp nem utoljára) a szokásosnál ifjabb hölgyeknek szeretnénk összeállításunkkal kedvezni. A gyerekcsomagok ötlete már korábban megfogant, de mára összeálltak az első szettek lánykák számára is, fogadjátok őket szeretettel, lepjétek meg csini kis ismerőseiteket és szerezzetek nekik nagy örömet velük!


Most a macskarajongóknak (is) kedveskedünk ezzel a három részes szettel, melyhez egy pár fehér, kis köves bedugós cicafülbevaló, egy ezüst színű nyaklánc és egy csipeszes szintén kövekkel kirakott kitűző tartozik, mely dísze lehet ruhának, táskának, frizurának is. Visled együtt őket, vagy külön-külön, garantáltan vidám lesz a napod!
Hogy a gyerekcsomagokról ma olvashattok itt először, ez nem teljesen a véletlen műve - személyes oka van: egy kedves barátnőnk még nincs egy egész napja, hogy életet adott egy szépséges ici-pici kisleánynak. Adri, egy újabb csinos kis hölgy a nagy világban (ebben biztosak lehetünk, hiszen amilyen felszerelések a szekrényben már várnak rá... :D), sok-sok boldogságot kívánunk innen is az egész családnak!